Két epizód ment le eddig ebből a sorozatból, – amit most néztem meg egymás után – de bátran állíthatom, hogy ez az a sorozat, amire már régóta vágytam! Kerestem egy a Dexterhez hasonlóan izgalmas, drámai, titokzatos történetet és most minden bizonnyal rábukkantam. A sztori hangulata a sok csavar révén az egyik kedvenc filmem juttatta eszembe, a Perfect Stranger-t, amit szintén ajánlok megnézésre.
A történet egy ikerpárról szól, akik 6 éve nem tartják a kapcsolatot. Az egyik testvér lecsúszott, drogproblémákkal küzdő személy, a másik pedig egy sikeres(nek látszó) nő, férjjel és egy mostohalánnyal.
Read More
A facebook remek változásokon ment át a napokban, nagyon tetszenek az új feature-k sokkal használhatóbb lett minden (talán majd ezekről is írok). Egy valamit kivéve…engem speciel iszonyatosan irritált a jobb oldali sidebar-ra rögzített kis mező, amely folyamatosan frissítve tudósít arról, hogy a kontaktjaink kinek mijét lájkolták, szóltak hozzá, kivel kötöttek életre szóló barátságot satöbbi. Most körülbelül valahogy így nézhet ki a facebook oldalad mint ahogy itt a képen látható. A jobb oldali sávból fogjuk eltüntetni a felesleges elemeket.
Yonderboi neve szerintem sokaknak ismeretlenül csenghet. Ha a saját ismerőseim között nézek körbe, nem nagyon találok olyan embert aki ismerné.
Pedig egy magyar gyerekről van ám szó, polgári nevén Fogarasi Lászlóról, aki 2000 elején robbant be a nemzetközi zenei világba.
Nehezen tudom bekategorizálni a stílusát, összefoglalva talán a “modern elektronikus zene” titulust adnám a műveinek. A számaiban felfedezhetünk Downtempo, Lounge, Trip-hop és a 60-as évek Bar-Jazz stílusát is, mindezt fülbemászó dallamok keretében, melodikus, emocionális formában mely egyszerűen zseniális! Idegnyugtatónak, hosszú napok után estére, relaxálni vagy csak élvezni a “hangokat” ideális választás lehet.
Read MoreZseniális! Nem tudnám más szóval jellemezni a videóban látottakat, most keresem az állam valahol az asztal alatt. Már megint mi írjuk tele a tudomány nagy könyvében az oldalakat, ezúttal a fémhabbal kapcsolatos fejlesztésekkel. Ilyenkor jó érzés magyarnak lenni. (:
Read MoreKezdem az értékeléssel; 8/10. Mostanában leginkább sorozatokat nézek, kevés olyan filmmel találkoztam mostanság, ami igazán megfogott volna. Na ez pont ilyen volt!
A Source Code után kissé vonakodva kezdtem el nézni a filmet, majd elragadott elsőként a képi (és hangi) megjelenítés, illetve a történet is. Nagyon szeretem ha egy filmben a drága CGI jelenetek helyett a fényekkel, színekkel megfelelően játszanak. A film kezdetén egy kissé alul szaturált, komorabb színvilág fogadja a nézőt, majd bizonyos jeleneteknél valamelyest túlszaturált, színekkel teli, már-már HDR-szerű képekkel találkozunk, ami nekem hihetetlenül bejött. (Itt megnézhettek egy remek HDR videót.)
Read MoreSzeretni, nem szeretni…relatív dolog. Személy szerint szeretem, mert végre számomra is kezd elviselhetővé válni a hőmérséklet, szabály szerűen gyűlölöm a 30+°C feletti kánikulát, 25°C, de inkább 22°C alatt érzem igazán jól magamat. Szöges ellentétben a legtöbb emberrel, akik oda meg vissza vannak a kánikuláért számomra teljesen érthetetlen módon. Zárójel bezárva.
Amiért még szerethető az ősz eljövetele, az az uborkaszezon vége! Új, tiszta lapot kezdenek a kereskedelmi TV-k, amit persze igen hamar bepiszkol pár csatorna. Amerikában viszont beindulnak a sorozatok új évadai, amire egész nyáron olyannyira vágyott a sorozatkedvelő geek népség, hogy csapágyasra hajtotta az asztali DVD lejátszóját a kedvenc sorozatai régebbi kópiáival. Eljön tehát a várva várt KÁNAÁN!
Read MoreÜdvözöllek a Reactive Media Studio blogján, amit a rám ruházott hatalomnál fogva ezennel útjára indítok.
Ha bármi kétséged merülne fel a blog létjogosultságával kapcsolatban, kérlek, zárjad be a böngésződet!
Ha kíváncsi vagy a miértekre, megtalálod arra is a választ!
Jó szórakozást. :)
Read More