iPod – 1st generation
BOOOM…csapódott be az iPod az emberiség életébe, mint ahogy Mike Brever szokta bevágni a kocsik ajtaját a Wheeler Dealers-ben. Az első modell csak Macintosh-hoz volt elérhető 5, valamint 10 gigabájtos merevlemezes tárhellyel. FireWire 400-as porton csatlakozott a számítógéphez, Mac OS 9 illetve 10.1 támogatással, ami a mai napig szinkronizálható a legújabb iTunes-al is. A beépített akku 10 órás folyamatos zenelejátszást tett lehetővé, ami akkor nem számított rossznak, főleg ekkora tárhelynél.
Az első generációs iPodok még az ún. Scroll Wheel-el rendelkeztek, ez egy fizikailag tekerhető kis tárcsa, amivel mászkálhattunk a menürendszerben. A termék fejlesztésénél az egyszerűségre törekedtek, baromi egyszerűen el lehetett érni a zeneszámokat, ugyan ezzel az alapelgondolással találkozhatunk még ma is a legújabb iOS 5-ben is. Érdekesség még, hogy a hátulján az iPod felirat még a régi Apple Garamond serif betűtípussal van szedve, ez az egyetlen ilyen iPod generáció, ezután áttértek a Myriad sans-serif-re, amit ma is használnak mindegyik terméküknél.
A következő videó pedig az első iPod keynote-ján készült, történelmi pillanat, Steve Jobs előadásában.
iPod – 2nd generation
A 2002. júliusában debütált modell nem hozott megjelenésbeli újítást, kinézetre szinte megegyezett az első generációéval, annyi különbséggel, hogy kapott fent a FireWire portjára egy gumi porvédőt. A készülék hátulján lecserélték a typo-t, megkapta a Myriad betűkészletet és itt tüntették fel elsőként a készülék tárhelyének méretét is.
Változott viszont a tárhely mérete, az alap verzió 10, míg a nagyobb 20 gigabájtos mérettel volt kapható, $399 valamint $499-os áron. Piacon tartották még az első generáció 5 GB-os modelljét is, ezt $299-ért lehetett megvásárolni.
A lényegesebb módosítás a Scroll Wheel-t érintette, ezt kukázták és a helyére bejött az érintésérzékeny Touch Wheel, de a tárcsa oldalán a fizikai gombok ugyan úgy megmaradtak. Lehetővé tették a Windows kompatibilitást is, így most már igazán nagy piac állt az iPod előtt. Természetesen kiadták hozzá az iTunes PC verzióját is, mely minden Mac-es funkciót megkapott. Mivel a program teljes kinézetét is megtartották, nem tűnik rossz marketingnek egy kis “Mac-es életérzést” csempészni a PC felhasználók gépeire. A korai iPod-ok elég gazdag tartozékcsomaggal érkeztek (el is volt várható a borsos ár miatt), a vásárló kapott hozzá hófehér iPod fülhallgatót – amely azóta kultusztárggyá vált – külső távirányítót és hálózati FireWire töltőt is. A szinkronizálás a gép és az iPod között továbbra is csak FireWire porton keresztül működött.
iPod 3rd generation – Dock connector
A második generációs modell, egy teljes éves sem élt meg, mert 2003. április végén kiadták az iPod-ok harmadik generációját, amely több újdonságot hozott mint az elődje, valamint ezzel együtt elindult az iTunes Music Store is.
A megjelenés után háromféle kapacitással volt kapható, a régi árakon, tehát a 10 GB-os $299, a 20 GB-os $399 és a 30 GB-os pedig $499-ba került. Szeptemberben 15, 20 valamint 40 GB-ra növelték a tárkapacitást az árlépcső megtartásával.
A készülék tetejéről eltűnt a FireWire csatlakozó, ehelyett alul megjelent a 30 pines dock connector, amint mindmáig használnak. – A dock connector köré az évek során rendkívül sok kiegészítő épült, sok autómárka natívan támogatja az iPod csatlakozást, többek között a BMW (aki elsőként vezette be ezt a szolgáltatást), Mercedes-Benz, Volvo, Audi, Honda, Nissan és még sokan mások. Manapság már házimozi erősítőket is lehet kapni iPod csatlakozással. –
Ennél a modellnél már módosítottak a dizájnon is, többek között kisebb lett a készülék, eltűntek a Touch Weel körül a fizikai gombok, ezeket érintőgombok váltották fel, amik a kijelző alá kerültek, háttérvilágítással. Egy feltöltéssel 8 órányi zenelejátszást tett lehetővé és érdekes módon a felhasználók többsége Windows felhasználó volt. Tölteni továbbra is FireWire porton keresztül lehetett, viszont megjelent már az USB szinkronizálás is a PC felhasználók nagy örömére.




